Szeszélyes boldogság

Hogy valóban létezik-e a boldogság állapota? Szerintem együttesen kijelenthetjük, hogy a boldogság nem található meg a maga állandóságában, nem lehet jelen egész életünkben. Van olyan időszak, mikor az ember mellett elsiklanak a dolgok, nem veszi észre, mi történik körülötte, az ember ekkor passzív elszenvedő. Mígnem történik valami csodás, és rájön arra, hogy akár minden pillanat értékes és szép tud lenni. Bármit csinálhat, almát majszolhat, tollaslabdázhat, sétálhat, beszélgethet, vagy éppen dolgozhat, érzi az ember, hogy az amit éppen csinál, az jól eső érzés. Tehát nem passzív elszenvedők, hanem jelenlévők, álélők kell legyünk a jelenben. Oda kell fordulni a világ felé. És ekkor jön rá az ember, hogy igazán él.

(Akaratlanul mégis elveszik ez az életérzés az emberben idővel, a hétköznapok kimossák belőle. Abban viszont biztos vagyok, hogy a boldogság iránti affinitás nem veszik el, csak háttérbe szorul, amit vissza lehet, és vissza is kell csalni valahogyan.)